Miskolci nyerte a legtakarékosabb buszvezetők versenyét
Hazai pályán szerezte meg az első helyet.
Bajnokverés Diósgyőrben!
Egy hete hét gólt kapott a DVTK, amely most legyőzte a Fradit.
Miskolci színész kapta a Déryné-díjat
Lajos András 2015 óta tagja a teátrumnak.
Encs rekordot állított fel
Ekkora zászlót, ennyien még nem tartottak egyszerre.
Sátoraljaújhelyi ingatlanok a kormány radarján
Zártkerteket jelöltek meg.
Most megy
Baleset Tarcal központjában
Két autó ütközött össze.
MÁV: balatoni előszezoni menetrend lép érvénybe
Sűrűbben indítanak vonatokat a „magyar tengerhez”.
Felborult egy autó Háromhutánál
Árokba hajtott a sofőr.
Fának rohant egy személykocsi Kenézlőnél
Mentőhelikoptert is riasztottak.
Avasi Borangolás: 80 helyszínen 62 borászat
A fesztiválon új helyszínként jelenik meg a felújított Avasi kilátó és környezete.
Dobócsillagot is használtak már vasutasok ellen
2023-ban 78 esetben szenvedtek el erőszakos támadást jegyvizsgálók.
Az itt élő uniós állampolgárok többnyire az otthoni listákra voksolnak
Körülbelül 137 ezren élhetnek Magyarországban.
Sarki fény Borsod-Abaúj-Zemplén felett
A kétezres évek közepe óta nem volt ekkora geomágneses vihar.
Sarki fényt láthatunk az égbolton
Geomágneses viharra adtak ki figyelmeztetést.
Helyben járó
Kátyúzás nehezíti a közlekedést Miskolcon, a Győri kapuban
Május 11-én, szombaton dolgoznak az út felújításán.
Kiskorút akartak szexre kényszeríteni Miskolcon
Ítéletet hozott a bíróság.
Baleset Miskolcon, Diósgyőrben
Tűzoltók, rendőrök a helyszínen.
Három napon át ünnepel Miskolc
Koncertet ad Pál Dénes és a Hooligans is.
Emlékeznek még az Avas régi arcára?
Most össze lehet hasonlítani az újjal!
Változik a rend a miskolci kereszteződésben
A átépítéssel kapcsolatos munkák miatt a kivitelező a közlekedők türelmét és megértését kéri.
Bajnok a Diósgyőr!
A DVTK fennállása első bajnoki címét ünnepelheti.
„Trójai falovak” miatt nem indul a megyei listákon a Tisza Párt
Pedig mindenütt összegyűjtötték a szükséges mennyiségű aláírást.
Hétpróbás gazemberek két tucat bűncselekményt követtek el Miskolcon
Bíróság elé állnak.
Borsod-Abaúj-Zemplén
Hat iskolás lett rosszul drogtól Mezőcsáton
Az úttesten feküdtek.
Melléképület égett Taktaharkányon
Az Arany János utcába riasztották a tűzoltókat.
Túramotorosok találtak rá az összevert nőre Vizsoly és Novajidrány között
Letartóztatta a bíróság a támadót.
Gyanúsítottá vált egy borsodi szociális intézmény vezetőnője is
Vesztegetés és személyes adattal való visszaélés.
Felújítják Sátoraljaújhely egykori kedvelt szórakozóhelyét
Csaknem 100 millió forintot költenek rá.
Vérző fejű nő az út szélén: őrizetben egy novajidrányi férfi
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az áldozat.
Bűn és bűnhődés
Súlyos bántalmazás egy szabolcsi egyházi általános iskolában
Négy lány úgy megrugdosta az iskolaudvaron a 10 éves kisfiút, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.
Sok borsodi sofőr sajnos nem fél az alkoholtól
Huszonkét ittas autóvezetőt szűrtek ki a forgalomból.
Elítélték a borsodi fegyvergyűjtőt
Fegyvereket és lőszereket tartott jogellenesen a férfi otthonában.
Éheztette, ütötte, rúgta kutyáját Kazincbarcikán
Börtönt kér rá az ügyészség.
Apa és fia terjesztette a drogot Edelényben
Elkapták mindkét férfit.